FELHÍVÁS

Társ szerkesztőt keresek:).

Ha van kedved oldalt szerkeszteni, friss híreket megtudni kedvencedről majd azt közölni másokkal, akkor te vagy az én emberem. Társ szerkesztőt keresek, vki olyat akinek van elég ideje h szerkessze, frissitse a blogomat. Persze olyas vki aki SZERETI Justin Biebert és megbízhatom benne. Ha ilyen embernek érzed magad léccives jelezd. CHAT-be ird meg nkm h te vállalnád a feladatot és a továbbit majd megbeszéljük. Előre is köszönöm a jelentkezőknek a segítséget.Ha szeretnétek vállalnii a segédkezést akkor pls a csetbe ird le az msn címed. Előre is köszönöm a segitségeteket.

Justin nekünk üzenii

Pozitív módon próbálom befolyásolni másokat. Az üzenetem az, hogy meg tudsz mindent tenni, de csak akkor, ha akarod. Szegénységben nőttem fel, azt gondolom ezt tett engem olyan erős személyiséggé amilyen, vagyok. Négy egész feletti a tanulmányi átlagom, főiskolára akarok menni, és jobb személyé akarok válni-mondta Justin. Szerintem az öregebb emberek értik meg a zenémet, mert ha éneklek, akkor kitárom a szívemet. Azt hiszem, ahogy fejlődők zenei téren, a rajongóim száma is nagyobb lesz.

2010. szeptember 29., szerda

Justin Bieber magányos

A tinisztár, Justin Bieber azt nyilatkozta, hogy magányos, hiszen alig jut ideje a barátaival lenni.
Justin Bieber magányos
 A U Smile énekese manapság majdnem a legsikeresebb sztár, de a 16 éves Justin Bieber elismerte, hogy magányos, és szeretne egy kicsit a barátaival lenni.
Bieber ezt mondta az angol The Daily Mail újságnak: „Vannak fentek és lentek; az anyukám nagyon büszke rám, az apukámnak pedig hiányzom – nem látom sokat. Ma már követem az álmaimat, de régen az anyukám a munkája miatt keveset volt velem, én nem szerettem a munkáját, de kellett a pénz.”
Majd hozzátette: „Magányos vagyok, igen, szeretnék a barátaimmal elmenni szórakozni, de nekem kellenek biztonsági őrök – viszont elmegyek a kutyámért, és magammal viszem a túrnémra pár hétig.”
Mellesleg Justinról nemrég az is kiderült, hogy mielőtt sztár lett, az anyukájával egy koszos, lerobbant házban laktak.
Régen egy szegény kanadai srác, ma pedig egy sztár, akinek emberek milliói szeretik a zenéjét. Már hét videoklipje kijött, de már elkészült a nyolcadik is, aU Smile című számából, amit a rajongóinak írt, és szeptember 30-án lesz a klippremiere.
 Már két lemeze van, a My World és a My World 2.0, és hamarosan kész lesz az Our World is, amin pár számban Sean Kingstonnal énekel.

Justin Bieber a Glee című sorozatban

Justin Bieber
A CSI: A helyszínelők című sorozat után újabb sorozatban láthatjuk Justin Biebert. A Glee című sorozat sztárja, Lea Michele szerint Justin Bieber tökéletes lenne a sorozatba.
A Rachel Berry szerepét alakító színésznő a következőket nyilatkozta az E! Online-nak:
“Nem tudom ha Justin Bieber beleegyezne, hogy része legyen a csapatnak, de én úgy gondolom ez nagyszerű lenne. De kaptok tőlem egy exkluzív hírt: hamarosan új, híres kollégát láthattok a sorozatban, aki jelentős díjakat nyert!”
A találgatások Gwyneth Paltrowhoz vezetnek, aki múlt héten erősítette meg, hogy szerepelni fog a sorozatban.
Ma este érkezik az a rész, amelyben Britney Spears amerikai énekesnő is feltűnik a Glee-ben, abban a részben, amelyet dalai ihlettek.

Justin Bieber, Miley Cyrus és Selena Gomez a leggazdagabb tinik

Sokan közülük még a 18-ik életévüket sem töltötték be, de máris több 10 millió dollárt kerestek. Miley Cyrus egy év alatt 48 millió dollárt keresett, igaz keményen megdolgozott ezért a pénzért. Mint mindnyájan: táncolnak, énekelnek, színészkednek és tv-show-ban jelennek meg.
Íme a showbiz leggazdagabb fiataljai:

Justin Bieber, Miley Cyrus és Selena Gomez a leggazdagabb tinik egyikeTaylor Swift

Taylor szinte a semmiből érkezett, de hamar a reflektorfénybe került szép hangjának és külsejének köszönhetően. Tavaly még be sem került a leggazdagabb tinik listájára, idén azonban már a lista 12-ik pozícióján szerepel. Taylor egy év alatt 45 millió dollárt keresett és 2009-ben az ő dalait játszották a legtöbbször a rádiók.



The Jonas Brothers

A Jonas Brothers95 millió dollárt keresett világkörüli turnéjával, ebből 35.5 millió dollár őket illette meg. De a Disney csatornán leadott sorozatukból is szépen kerestek.

Justin Bieber, Miley Cyrus és Selena Gomez a leggazdagabb tinik egyikeMiley Cyrus

48 millió dollárt keresett, köszönhetően a Hannah Montanának és 57 állomásos turnéjának. Az ő nevét viselő tárgyakbólis sokat keres, hiszen a pólók, cipők és táskák szép számmal fogynak a rajongók körében. A Forbes magazin toplistáján a 13-ik leggazdagabb celeb, tavaly a 29-ik helyen szerepelt.

TIPP: Miley Cyrus és Liam Hemsworth ismét együtt jár

Kristen Stewart

Az Alkonyat rengeteg pénzt hozott Kristen Stewartnak, valószínűleg sokkal többet, mint azt álmodni merte. A színésznő 12 millió dollárt keresett a vámpírok segítségével, a film bevételei meghaladták az 1 milliárd dollárt.

TIPP: Megérkezett a Justin Bieber baba-kollekció - Képekkel

Justin Bieber

Justin Bieber minden koncerttermet dugig megtölt, ez pedig a bankszámláján is megérződik. Az énekes alig 16 éves de már 5.5 millió dollárt keresett. Albumai 700.000 millió példányszámban keltek el három hét alatt.

TIPP: Justin Bieber új albumot készít

Selena Gomez

Justin Bieber, Miley Cyrus és Selena Gomez a leggazdagabb tinik egyikeSelena Gomez 25.000 millió dollárt keres minden epizódért, amelyet leadnak a Wizards of Waverly Place című sorozatból. Ehhez még hozzáadónak a turnék, albumeladások, és íme így lesz Selenaból a világ egyik leggazdagabb tinije, aki szüleinek házat vásárol.

TIPP: Selena Gomez: Olyan pasit akarok, aki megörül értem

Dakota Fanning

Dakota Fanning gyakorlatilag a filmekben cseperedett fel. A pénz pedig nem maradhatott el. A 14 éves színésznő egy év alatt 4 millió dollárt keresett.



Demi Lovato

Justin Bieber, Miley Cyrus és Selena Gomez a leggazdagabb tinik egyikeDemi is jól keres, 12.000 dollárt a Sonny with a Chance című sorozat minden epizódjáért, így egy év alatt 3 millió dollárt keresett.

TIPP: Demi Lovato leesett a színpadon - Videó

Daniel Radcliffe

Minden idők leghíresebb varázslótanonca, a Harry Potter sztárja egyetlen év alatt 25 millió dollárt keresett.
 

2010. szeptember 28., kedd

Justin Biebert is kifricskázza Michael Buble új klipjében

Megérkezett Michael Buble várva várt új videóklipje, amelyet az énekes Hollywood című dalára forgatott.
A Hoolywood fricska a sztárocskáknak, a tavalyi Crazy Love album feltuningolt újrakiadásáról. Buble Justin Bieber, egy rockstár, macsó, weszternhős, bankrabló szerepében is feltűnik.

Még a héten bemutatják Justin Bieber új klipjét

Justin Bieber a héten mutatja be legújabb slágerének, a U Smilenak videóklipjét. Az énekes a Twitteren osztotta meg új klipjével kapcsolatos információit.
“Még három nap és érkezik a U Smile videója” – írta hétfőn reggel Justin. “Megragadtam a lehetőséget, hogy olyan videót készítsek rajongóimnak, amely egy rajongóról szól, és arról, hogyan eshetünk szerelemre.”
Justin Bieber nemrég azzal került be a bulvárlapok hasábjaira, hogy megosztotta, sosem kizárt, hogy egy rajongója legyen barátnője. A hírek szerint Justin jelenleg Jasmine Villegas-al jár, aki My World turnéjának előzenekaraként lép fel.
E hónap elején már felkerült a netre pár kép, amint Justin a U Smile klipjét forgatja, Alfredo Flores rendezésében.

Justin Bieber beköltözhet a hálószobába is!

A Justin Bieber-rajongók már nem csak álmodozhatnak róla, hogy kedvencüket esténként láthassák, hanem már képmásával ellátott ágynemű is kapható. Valószínű azonban, hogy a rajongók este nem csak Justin zenéjét és képmását akarják majd, így további, Justin képével díszített tárgyak is meg fognak jelenni.
Justin Bieber beköltözhet a hálószobába is!
A napokban sokaknak felkeltette az érdeklősését, hogy a tinisztár képmásával ellátott brendezési tárgyak fognak megjelenni, Justin Bieber rajongóinak nagy örömére.
Az ötlet egy divattervező, Lady Sandra fejéből pattant ki, és rögtön neki is fogott a megálmodott tárgyak elkészítéséhez, amelyek a Home Fashions nevet viselő otthonigarnitúra-kollekciójában fognak megjelenni. Többek között ágynemű, párnahuzat, zuhanyfüggöny és lepedő a Justin-kollekció tartalma.
Az E! Online művészeti igazgatója így fogalmazott az egyedi tárgyakról: „E képek alapján különböző érzelmeket hozunk létre; nálunk van a rocksztár Justin, az álmodozó, az aranyos és a szerelmes is. Ugye te is akarsz egy ilyet a szobádba?”

Justin Bieber trónjára pályázik a szőke herceg

Konkurenciája akadt Justin Biebernek. Cody Simpson mindent megtesz azért, hogy korunk legnagyobb (ám legalacsonyabb) popsztárjának nyomdokaiba lépjen.(hülye XD )

Korábban az iYiYi (hogytetszikmondaninemértem) című dalával próbálkozott, de még Flo Rida közreműködése sem segített a nagy áttörésben.(BÉNA-.-)

Most újabb, immáron Summertime című, nyárbúcsúztató szólódalával - valószínűleg megcsappant a sztárközreműködőkre szánt keret... - igyekszik a kislányok szívét meghódítani. Cody igazi beach boy, és a producerek reményei szerint ez szörfös-gitáros-kócos-fogszabályzós style hosszútávon bejön majd.

Szerinted méltó riválisa lehet Simpson Biebernek? Szavazz lent!

Kínos botrányba keveredett Justin Bieber

Egy fiatal lány azt állítja, hogy az interneten chatelve ráakadt Justin Bieberre, aki arra kérte, hogy mutassa meg a melleit. Egyelőre nem tudni, hogy a tini sztár valóban ilyen rámenős-e, vagy csak egy dühös rajongója akar bosszút állni

Justin Bieber és menedzsmentje mindent elkövet annak érdekében, hogy Amerika kedvenc tini sztárját a legtökéletesebb színben tüntessék fel. A jófiú imázshoz a szende mosoly és a szerényen lesütött szempillák tartoznak, éppen ezért okozott nagy botrányt a fiatal énekes legutóbbi szexkalandja. Az internet világában semmi nem marad titokban, így az sem, hogy milyen pikáns chatelés alakult ki Justin és egy 19 éves lány között. Sara Balyeat részletesen elmesélte, hogy egy buli után éjjel kettőkor úgy döntött, hogy leül a számítógép elé, majd amikor meglátta, hogy Bieber is fent van, írt neki. A sztár válaszolt, majd pár mondat után arra kérte a lányt, hogy vegye le a pólóját.


A lány megkérdezte, hogy egyedül van-e, és amikor igenlő válasz jött, teljesítette a srác kívánságát és megmutatta a melleit. Mint később kiderült, ez nem volt igaz, és a felvételt feltöltötték a netre, így Sara azt vette észre, hogy a melleit hirtelen az egész világ látja. Ő azt állítja, hogy mindez Justin Bieber műve volt, de többen úgy gondolják, hogy a lány csak bosszút akar állni az énekesen. A hírek szerint a lány egy elég levakult rajongó, aki nemrég 15 órát autózott, csak hogy a bálványa közelébe férkőzzön, ám a fiú lepattintotta őt. Hamarosan kiderül, hogy az amerikaiak mennyire vezsik komolyan a dolgot.

Justin Bieber: „Egy barátnő csak probléma lenne”

Most, hogy a tinisztár, Justin Bieber átvette az MTV zenecsatorna legjobb videóknak járó díját, bejelentette filmjének megjelenési dátumát azt hihetnénk, hogy ezt a sok örömöt meg szeretné valakivel osztani. Nem így van.

A 16 éves énekes kijelentette, hogy manapság túl elfoglalt, hogy szerelmes legyen.
„Ebben a korban egy barátnő sok problémával jár. Klassz együtt lógni a csajokkal, de hogy egy állandó barátnő… Állandóan utazom és dolgozom. Nem igazán lehet így tartósan együtt lenni egy lánnyal.”

Rengeteg dolog történik Bieberrel, éppen ezért próbálja egyensúlyban tartani karrierjét és a magánéletét.
„Tinédzserként a legjobb dolog, hogy azt csinálod, amihez kedved van.”

Együtt dolgozik Justin Bieber és Will Smith

Együtt dolgozik Justin Bieber és Will SmithKét titkot is elárult a 16 éves tinisztár, Justin Bieber a TeenVogue magazin olvasóinak. Egy, hogy hogyan lehet vele beszélni, és kettő, hogy Will Smith-szel fog együtt dolgozni.

„Csak simán beszélgessetek velem. Kérdezzétek meg például, hogy mizujs? Mutatkozz be a sikítozás helyett. Ja, és ne gyertek fel hozzám, amíg eszem. Mit szólnál hozzá, ha én mennék el hozzátok, és képet készítenék, amikor ti esztek?” – tanácsolta Bieber a rajongóknak.

Talán azért nem szereti Justin, ha evés közben zavarják, mert manapság eléggé elfoglalt. És ez egyhamar nem fog megváltozni.
„Főszerepet szeretnék egy mozifilmben.”

A menedzsere elárulta, hogy az énekes jelenleg közös projekten dolgozik, nem mással, mint Will Smith-szel. Akkor került jó viszonyba a Smith családdal, amikor A karate kölyök című film betétdalát, a Never Say Never-t vették fel Will fiával, Jadennel.

Justin Bieber és Jesse McCartney összefognak

Jesse McCartney megerősítette a hírt, miszerint ír néhány dalt Justin Bieber következő lemezére.
Justin Bieber és Jesse McCartney összefognak
A tehetséges Jesse McCartney megerősítette a hírt, miszerint ír néhány dalt Justin Bieber következő lemezére. Valószínűleg igen jó eredményre számíthatunk, hiszen Jesse olyan híres dalok megírásánál is közreműködött, mint Bleeding Love Leona Lewistól.
„Justin kedves srác, és szerintem nagyon tehetséges. Azt tanácsoltam neki, hogy dolgozzon keményen, becsülje meg, amit már elért, és nem utolsó sorban, próbálja meg kiélvezni az élet minden pillanatát. Ha ezekhez tartja magát, tuti, hogy fényes karrierre számíthat!” – mondta Jesse.
Jesse ugyebár elismert színészként, előadóként és zeneszerzőként is, így megtapasztalhatta Justinhoz hasonlóan, milyen, ha minden nap lányok ezrei csodálják. Ebből kifolyólag biztosan együtt tudnak majd működni a munkálatok során.

Justin Bieber új albumot készít

Premierként közölte Justin Bieber, hogy már dolgozik új albumán. Az új korong jövő év végére kerülne a boltokba.
A fiatal énekes, aki elnyerte az MTV Video Music Awards debütánsának járó díjat hírességekkel készíti el új anyagát.
Justin Bieber új albumot készít

"Az album valamikor 2011 végén készül el. Drake mindenképpen rajta lesz az albumon. A többiekről, még biztosat nem tudok mondani. Megkérem majd Lil Wayne-t is." - nyilatkozta Justin.

A 16 éves énekes legújabb kislemezének, a U Smile-nak kiadására készül, amelyre videóklippet is forgattak e hét elején.

Justin igencsak elfoglalt volt az elmúlt időszakban, szerepet a CSI: A helyszínelők egyik epizódjában, hamarosan könyv jelenik meg róla, de film is készül eddigi pályafutásáról

Justin Bieber még nem akarja lekötni magát

Justin Bieber továbbra is független - minden pletyka ellenére –, és továbbra is keresi a nagy Ő-t, bár kötöttségre egyelőre nem vágyik. „Egyedül vagyok. Nézelődök, de inkább még maradnék szingli egy ideig” – mondta a 16 éves énekes a People magazinnak. Ugyan Bieber még korainak tart egy komoly kapcsolatot, azt már tudja, milyen barátnőre lenne szüksége: „Az ideális lány vicces – meg tud nevettetni. Meg persze szép a szeme és dögös a mosolya” – nyilatkozta az énekes, akinek édesanyja véleménye annyira fontos, hogy nem is randizna olyan csajjal, akire ő nem adja áldását

Justin Bieber majdnem dutyiba került

A kis Justin mától valószínűleg kétszer is meggondolja, hogy kötekedjen egy rendőrrel, mert egy mókája majdnem rács mögé juttatta.
Egy Maryland államban tartott koncertje után úgy gondolta, ő most vicceskedni fog a barátaival, és nekiindultak a város utcáinak. A móka keretében lufikat töltöttek meg vízzel, és járókelőkre hajigálták, de balszerencséjükre épp egy szolgálaton kívüli rendőrt sikerült eltalálniuk a rögtönzött bombákkal, akinek nem sok humorérzéke lévén a vizes ruhában való caplatáshoz, nyomban rácsapta volna a bilincset a tinik csuklójára. A helyzetet Justin egyik testőre mentette meg, akinek sikerült rábeszélnie a rend zord őrét, hogy eressze el a pajkos világsztárt. A gombahajú fiatalember így megúszta egy sima figyelmeztetéssel az affért.

2010. szeptember 23., csütörtök

Tud Justin Bieber játszani? Döntsd el te az alábbi videóból!

Justin Bieber uralja a slágerlistákat és a Twitteren is szép számban követik. De tud egyáltalán a tinisztár játszani?

Döntsétek el ti magatok a CSI: A helyszínelők 11-ik évadjának premierjéből. Bieber Jason McCann-t játssza, egy olyan problémás tinit, akinek döntenie kell egyetlen testvére sorsáról. A döntés váratlan helyzeteket hoz majd a sorozatban.

Nemrég felkerült az internetre egy jelenet, amelyben Justin szerepel. Lentebb láthatjátok: 
 sry csak LINKet tuok hozni

Justin Bieber odavan Michelle Obamáért

Amerika elsőszámú tinisztárja tavaly december óta hatalmas rajongója az Egyesült Államok első nőjének, Michelle Obamának, az elnök feleségének - írja a Femalefirst. Bieber annyira odavan Barack Obama feleségéért, hogy még egy egészalakos poszter is van róla a szobájában. "Furcsán hangozhat, de Justin hatalmas rajongója. Akkor találkozott Michelle Obamával, amikor tavaly énekelt nekik karácsonykor Washingtonban, és teljesen lenyűgözte Michelle. Azt szereti benne, hogy annyira ragyogó anélkül, hogy természetellenesnek vagy műanyagnak tűnne, mint sok olyan ember, akivel találkozik" - mesélte Bieberről egy barátja a Sunnak. Barack Obama felesége mellett Justin Bieber Cheryl Cole-t és Katy Perryt tartja még igazán jó nőnek.

2010. szeptember 11., szombat

Justin Bieber vízibombával dobált meg egy rendőrt

goff bieber 060610 1(szerintem ez hülyeség de feltettem)
A tinilányok álmát a napokban majdnem letartóztatták, ugyanis vasárnap vízibombával dobálta meg a marylandi koncertjét biztosító rendőröket - adta hírül a Female First. Bieber a lakókocsijában készült fel a támadásra, majd miközben a hülyeségre mindig kész biztonsági őrei [1] a rendőrökkel beszélgettek, két találatot is bevitt. Miközben az egyik vízibomba szétrobbant az egyik rendőr fegyverövén, addig a másik a rendőr mellkasára érkezett, ám az hatástalannak bizonyult. Bieber később a Twitteren [2] is kifejtette, hogy mennyire élvezte a jelenetet, ám a rendőrség nem osztotta a lelkesedését: a szóvivő helytelennek nevezte az énekes viselkedését, de hozzátette, nem indítanak eljárást ellene.

Justin Bieber a Teen Vouge címlapján

Biebernek dedikált Twitter-szerverei vannak

A Twitter teljes kapacitásának 3%-át a népszerű tinisztár, Justin Bieber használja, hogy a rajongóival kapcsolatot tudjon tartani. Az ehhez szükséges hatalmas erőforrás folyamatos biztosítása miatt a sztár elkülönített szervereket kapott.
Biebernek dedikált Twitter-szerverei vannak
Jelenleg a Twitter teljes erőforrásának 3%-át Justin Bieber használja. – Csiripelte egy Twitternél dolgozó grafikus, Dustin Curtis, aki a Gizmodónak megerősítette, hogy a hír igaz, a tinisztár saját oldalának kiszolgálására több szekrénnyi szerver van dedikálva.
Justint korábban már bannolták a trending topic, azaz a legkeresettebb szavak listájából, ennek ellenére az oldala még mindig havi 180 millió egyedi látogatóval büszkélkedhet.
Valószínűleg ez a hír még jobban ki fogja csapni a biztosítékot a Justin-ellenes táborokban. Hiszen ha megjelenik a szerverek túlterhelését jelző Twitter-bálna, az újabb okot adhat a gyűlölködőknek.
Azért mielőtt még mindenki hőbörgésbe kezdene, Dustin azt is közölte, hogy a legtöbb népszerű Twitter-felhasználónak ugyanígy van saját dedikált szervere.

Justin Biebert jól megszívatták

Justin állítólag szeret viccelődni, azonban most éppen saját stábja szívatta meg.
Justin Biebert jól megszívatták
A vasárnap esti bulin, amikor a One Less Lonely Girl című számhoz ért a show, Justin Bieber várta, hogy emberei felvezessenek a színpadra egy lányrajongót, hogy énekelhessek neki egy szívhez szóló dalt. Ehelyett – nagy meglepetésére – egy nagydarab, kopasz férfi érkezett.
Könnyen elképzelhető, ahogyan a kócos fiú meglepődött, hogy a törékeny tizenéves lány helyett egy hatalmas ember érkezett fel a színpadra. Eleinte zavarban volt, de folytatta a showt, mint egy igazi profi!
„Na, a stáb jobban teszi, ha nyitott szemmel alszik... Hahaha... annyira azért nem volt poénos. Eléggé meglepődtem, hogy akkor most mi van?” – mesélte Justin viccelődve, majd később tweetelt is az esetről: „Még mindig nevetek... remek nap volt!”
Várjuk a folytatást!

Justin Bieber csaknem 4 millió albumot adott el egy év alatt

Alig egy év alatt majdnem 4 millió albumot adott el Amerika legsikeresebb fiatal énekese, Justin Bieber.

A Baby énekese 3.2 millió példányt adott el a My World (kiadási idő 2009 november) és a My World 2.0 albumokból (kiadási idő 2010 március), írja a New York Post, a Nielsen SoundScan adataira hivatkozva.

Justin Bieber csaknem 4 millió albumot adott el egy év alatt

Bieber, aki a minap a Madison Squer Gardenben adott teltházas koncertet, a digitális eladásokban is tarol, eddig 7.7 millió dalát töltötték le.

Scooter Braun, Justin Bieber menedzsere szerint a Madison Square Gardenben való koncert nagy álma volt Biebernek, amely most végre valóra vált.

A 16 éves énekes nemrég azt is bevallotta, szívesen lenne az X Factor amerikai változatának zsűritagja.

"Az X Factor Amerikába érkezik és én szívesen lennék meghívott zsűritag. De szerintem sokan nem vennék jó néven ha egy ilyen fiatal embertől kapnának tanácsot."

2010. szeptember 6., hétfő

Justin Bieber lemondta New York-i koncertjét

Betegség miatt mondta le a tinisztár, Justin Bieber előre tervezett, vasárnapi koncertjét.

A TMZ szerint:
„A betegség miatt az orvos szerint a New York-i, augusztus 29-i koncertet az énekes és csapata szeptember 1-re, este 7 órára ütemezte át.”

Justin az egyik közösségi portálon számolt be állapotáról:
„Eléggé beteg vagyok, de nagyon köszönöm, hogy mellettem vagytok.”

Majd vasárnap reggel hozzátette, hogy megpróbál pihenni, és minél gyorsabban meggyógyulni.
„Nem tudom, mit írhatnék még, most ki kell pihennem az orvos nem túl jó híreit. Minden rendben lesz srácok, köszönöm a kedves szavakat. Nem akarom, hogy letörjetek.”

Jobbulást!

Justin Bieber átverte a rajongóit

Nagyszerű reklámfogás, ügyes terv az eladási listákon való feljebb justáshoz... hívhatjuk akárhogy, okos húzás volt az a bizonyos „arany jegy”. De úgy tűnik, csak kamu.
Justin Bieber átverte a rajongóit
Mikor a boltokba került Justin Bieber második albuma, a My World 2.0, a fiú izgatottan jelentette be a Twitteren az örömhírt, ám nem csak ez volt az egyetlen jó hír a rajongói számára. A fiatal énekes arról is csiripelt, hogy világszerte két darab CD mellett ott virít egy-egy különleges jegy, egy bizonyos golden ticket („arany jegy”). Állítólag a jegyek megtalálói Justinnal tölthettek volna egy bahamai nyaralást.
Várhatóan valaki megtalálta az elsőt, egy arizónai lány, de mindenki tudja, hogy a második darab már nem talált gazdára, és közben az énekes letöltötte a bizonyos nyaralását – egyedül...
Amikor egy interjúban erről kérdezték a kanadai fiút, sem ő, sem a menedzsere, Scooter nem kommentálta a dolgot. Tisztán látható, hogy ez kamu volt.
Egy rajongó a Twitteren panaszkodott: „Az utóbbi időben mást sem látunk, csak a dollárjeleket a szemében. Az arany jegy pedig nyilván csak arra kellett, hogy pénzt szerezzen és feljebb jusson a slágerlistákon.” Ez biztos jó dolog – neki.
Úgy tűnik, a kanadai srácot (aki egyébként váltig állítja, hogy „még mindig csak egy stratfordi srác”) is elvitte a hírnév átka. A rajongók is láthatják, hogy határozottan megváltozott az utóbbi időben, és nemcsak az arany jegyes ügy miatt...

Justin Bieber betegen is koncertezik

Justin a napokban betegséggel kínlódott, de a New York-i Madison Square Gardenben megtartotta a koncertjét, és kiderült, hogy miért.
Justin Bieber betegen is koncertezik
Az elmúlt pár napban Justin Bieber sokszor említette a Twitter-oldalán, hogy nem érzi magát túl jól, volt nála az orvos is, és kiderült, hogy beteg. Őt ez nagyon letörte, és a rajongókat is, hiszen a betegség miatt le kellett mondani egy koncertet. A koncert időpontját átrakták szeptember 1-jére.
Volt azonban New Yorkban egy koncert még augusztus 31-én, melyre Justin, hiába volt még mindig beteg, elment, és kiderült, miért volt számára ez annyira fontos a rajongókon kívül. Ugyanis a koncertet speciális technikával rögzítették, hogy később látni lehessen Justin 3D-s koncertfilmjében is.
A koncerten még olyan sztárok voltak mint Boyz II Men, Ludacris, Jaden Smith, Usher, vagy Miley Cyrus. Miley Cyrusszal elénekelte az Overboardot, melyet Justin eredetileg Jessica Jarrellel ad elő. 
A sztárvendégek között ott volt Kanye West is, mert lett volna vele egy duett, de a nagyszájú rapper nem jelent meg a koncerten.

Bieber álma: Danny Zuko szerepe

Justin Bieber arról álmodozik, hogy ő lesz a következő John Travolta, ugyanis a világhírű Grease musicalt hamarosan újraforgatják, az ifjú énekes titánnak, pedig a főszerepre fáj a foga.
Justin saját 3D-s életrajzi filmje jövőre debütál, aminek ki más lenne a főszereplője, mint maga Justin Bieber.
„Nagyszerű lenne, tele mulatsággal. Már évek óta beszélnek róla ki lesz Danny Zuko az új filmben, és én nagyon szeretném eljátszani a szerepét.” – mondta Justin a The Sun magazinnak.
A pop énekes azon is eltűnődött, kik lehetnének még a stábban, és bevallotta, hogy szeretné, ha Miley Cyrus játszaná Sandy Olsen-t, Zuko szerelmét.
„Ha eldönthetném, ki legyen a tökéletes Sandy, akkor habozás nélkül Miley-t választanám. Tud énekelni, táncolni és színészkedni.” – nyilatkozta Bieber.
„Nagyon szeretném, ha olyan nagyszerű emberek játszanának a filmben, mint Susan Boyle. Hát nem tökéletes lenne, mint McGee igazgatónő? Bele kéne írni a forgatókönyvbe, ahogy dalra fakad. Imádom Susan Boyle-t. Amikor végighallgattam az első fellépését (Britain’s Got Talent) a szőr felállt a hátamon.” – tette hozzá Justin.
Ki tudja, lehet, hogy még teljesülnek is Justin úrfi kívánságai!

Miley Cyrus Justin Bieberrel énekel

Sok hírt lehetett olvasni arról, hogy Justin Bieber és Miley Cyrus összeállnak egy dal erejéig. Igaz, hogy nem új a szerzemény, hanem Justin egy dala, melyet Jessica Jarrellel énekel eredetileg.
Miley Cyrus Justin Bieberrel énekel
Justin Bieber jól meglepte rajongóit a Madison Square Gardenben, amikor az Overboard című dalnál nem Jessica Jarrell lépett színpadra, hanem Miley Cyrus. Nagyon sok rajongó örült neki is, s máris kitörtek a kérdések a neten, hogy vajon melyik verzió a jobb: „Miley Cyrus feat. Justin Bieber”, vagy az eredeti, „Jessica Jarrell feat. Justin Biber”.
Tehát folynak a találgatások, és kérdés, hogy vajon a két sztár ezek után kedvet kap-e egy közös saját duetthez. Sok rajongó örülne ennek, bár van, aki inkább negatívan áll a dologhoz.
Nos,  íme az említett dal, amely egy rajongó felvétele.
Várjuk a véleményeket!