FELHÍVÁS

Társ szerkesztőt keresek:).

Ha van kedved oldalt szerkeszteni, friss híreket megtudni kedvencedről majd azt közölni másokkal, akkor te vagy az én emberem. Társ szerkesztőt keresek, vki olyat akinek van elég ideje h szerkessze, frissitse a blogomat. Persze olyas vki aki SZERETI Justin Biebert és megbízhatom benne. Ha ilyen embernek érzed magad léccives jelezd. CHAT-be ird meg nkm h te vállalnád a feladatot és a továbbit majd megbeszéljük. Előre is köszönöm a jelentkezőknek a segítséget.Ha szeretnétek vállalnii a segédkezést akkor pls a csetbe ird le az msn címed. Előre is köszönöm a segitségeteket.

Justin nekünk üzenii

Pozitív módon próbálom befolyásolni másokat. Az üzenetem az, hogy meg tudsz mindent tenni, de csak akkor, ha akarod. Szegénységben nőttem fel, azt gondolom ezt tett engem olyan erős személyiséggé amilyen, vagyok. Négy egész feletti a tanulmányi átlagom, főiskolára akarok menni, és jobb személyé akarok válni-mondta Justin. Szerintem az öregebb emberek értik meg a zenémet, mert ha éneklek, akkor kitárom a szívemet. Azt hiszem, ahogy fejlődők zenei téren, a rajongóim száma is nagyobb lesz.

2010. október 30., szombat

Justin Bieber egy éven belül búcsút mond híres frizurájának

Sokkoló, de igaz: Justin Bieber egy éven belül megválik híres frizurájától!
A kanadai tiniszenzáció az Access Hollywood-nak adott inerjúban elmondta, hogy egy éven belül megválik híres hajformájától. Mariah Menounos az Access Hollywood riportere megkérdezte a popszenzációt, hogy szándékában áll-e a hajától való megválás:
“Igen,”  - mondta Justin. “[Elfogod] veszíteni ezt a fazont egy bizonyos ponton? ” – fürkészett tovább Mariah.
“Egy ponton, valószínűleg egy éven belül,”-  választolt az énekes, “Nem fogom, leborotválni, vagy ilyesmi, de más lesz, rövidebb.”

2010. október 28., csütörtök

Még nincs vége...itt a Justin Bieber parfüm

A fiatal énekes szekere nagyon szalad; legújabban egy uniszex illatot készül a piacra dobni.
A 16 éves Bieber az Etoile Nation Beauty-val kötött szerződést, hogy saját, fiúk és lányok számára egyaránt használható illatot készítsen, amely a My World nevet fogja viselni. Az énekes teljes erőbedobással dolgozik a projecten:

"Már egy csomó mindent hoztak nekem, hogy megszagoljam. Az egyik túl fiatalos volt, a másik túl gyümölcsös... De volt egy illat, ami nagyon tetszett."

Vagyis ha jól értjük arról van szó, hogy Bieber orra elé nyomják a kész illatokat, és amelyik tetszik neki, az lesz az övé. Valóban megterhelő feladat lehet... Bár valamilyen szinten megértjük, hiszen addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

2010. október 19., kedd

Justin Bieber a hétvégén egy lézercsata-buliba látogatott barátaival, ahol a GossipCenter értesülései szerint meglehetősen kellemetlen ügybe keveredett...
A sztár a barátaival remekül szórakozott, amikor egyszer csak azt vette észre, hogy egy 12 éves fiú és haverjai folyamatosan rájuk céloznak, több esetben övön alul is, nem épp sportszerű módon. Justin eleinte tűrte a kellemetlenségeket, aztán odament a fiúhoz, hogy állítsa le magát: a gyerek persze nem volt hajlandó befejezni a kisded játékot, ezért Justin állítólag arrébb lökte őt, mire a srác elesett. Szó szót követett, állítólag volt még egy kis lökdösődés, de szerencsére senki sem sérült meg komolyabban.

Itt minden bizonnyal meg is állt volna a történet, ha a 12 éves gyerkőc apukája nem történetesen ügyvéd... az úriember ugyanis feljelentette Justint kiskorú zaklatásáért és könnyű testi sértésért. Persze komolyabb sérülések híján a hatóságok nyilván nem vetik majd börtönbe a popsztárt, de akkor is durva a szitu, lássuk be. 

2010. október 16., szombat

Justin Bieberről szól vajon Jasmine Villegas új száma?

Rengeteg cikk született arról még szeptemberben, hogy Justin Bieber és ifjú kolléganője, Jasmine Villegas egy autóban került egymással intim közelségbe a közös turné hevében. Most Jasmine új száma egybecseng azzal, ami közte és Justin között történhetett... 
"Igen, azt mondja, szeret engem, de aztán meg mégsem. Mindig arról beszél, mi mindent fogunk csinálni együtt, aztán semmi. Azt mondja, túl elfoglalt ahhoz, hogy szórakozni vigyen - jöjjön már valaki, és mondja el, most mi ez az egész?"
- énekli a fiatal énekesnő All These Boys című dalában. Vajon Justin Bieberrel való fura kapcsolatára céloz?

Jasmine mindenesetre a napokban utazik Hawaii szigetére, hogy újra csatlakozzon a Bieber-turnéhoz.Itt még "akármi" is lehet!

Új Justin Bieber termékek a piacon!

Azt hittük, hogy már minden megjelent a boltok polcain, amit csak el lehet adni az énekes nevével, de tévedtünk...

Kapaszkodjatok meg - az új, Bieber nevével fémjelzett termék: a körömlakk!!! Igen, jól olvassátok, körömlakk!

A különböző árnyalatok Bieber dalának címeiről kapják a nevüket. Így lesz például a levendula színűnek 'One Less Lonely Girl', az ezüstnek 'Give Me The First Dance', a csillámosnak 'Step 2 The Beat Of My Heart, a sötétkéknek pedig 'Me + Blue' a neve. Decemberben 6, januárban pedig további 8 árnyalat jelenik majd meg a boltok polcain.

Csak egy kérdésünk lenne: Justin valóban tud a dologról, és áldását adta rá, vagy a boltok megint csak kapnak az alkalmon, hogy egy sztár nevével adják el az ócska portékájukat? Szerintetek?

Hallottátok már Justin Bieber rapszámát?

Az ifjú sztár nem nyugszik, számára mindig kellenek az új kihívások. Justin most a rap műfajában próbálta ki magát...
A track címe Speaking in Toungues, vagyis Nyelveken beszélni... finom utalás a Bibliára, ugye. Persze itt nem spirituális élményről, hanem egyszerű freestyle rapről van szó, ahol Lady Gaga is említésre kerül. 

"A fene se gondolta, hogy rappelni is tudok, lol. A rapper-nevem Shawty Mane lesz... hahaha" -

- kommentálta a mókás videót a Twitteren emberünk.  

2010. október 4., hétfő

Justin Bieber nem lép föl 60 millió forintért!!

A Smoking Gum birtokába jutott dokumentumok szerint a kanadai tinsztár fellépti díja minimum 300 ezer dollár, kétszer annyi, amennyit például Drake vagy a Weezer kap.
Justin Bieber nem lép föl 60 millió Ft alatt
A rendszerint érdekes dokumentumokat és letartóztatási fotókat közlő The Smoking Gum oldal nyilvánosra hozott egy listát néhány amerikai előadó  idei nyári koncertárfyolamáról.
A listát az USA-ban szupersztárnak számító, de Európában úgyszólván teljesen ismeretlen countryzenekar, a Rascal Flatts vezeti, fellépésenként 702 500 dollárral, és egy másik countrysztár, Keith Urban is dobogós (487 500 USD), kettejük közé pedig a Kiss ékelődik be 500 000 dollárral. Ők azonban már mind a showbiznisz kipróbált harcosai, ellentétben Justin Bieberrel, aki 16 éves kora ellére máris 300 ezer dollárban (azaz több mint 60 millió forintban) határozza meg a minimális fellépti díját, amely jóval több több ismert előadóénál is. Majdnem kétszer akkora összeg ez, mint amennyit a szintén kanadai Drake – az idei év nagy R&B-sztárja – kap, és pontosan kétszer annyi, mint az egyik legnépszerűbb amerikai alternatív rockzenekar, a Weezer gázsija.
Justin Bieber a többi ifjú sztárt is alaposan megelőzi: Selena Gomez árfolyama 100 ezer dollár, Jordin Sparksé pedig 75 ezer. Azt is megtudhatjuk, hogy Sheryl Crow 146 500, a Devo 70 ezer, a volt Poison-énekes, Bret Michaels pedig 64 ezer dollárért lép fel. Bieber szerződéséből az is kiderül, hogy a fellépti díjon felül még további összegek is megilletik egy-egy koncert után, és kizárólag olyan rendezvényeken lép föl, ahol ő a fő műsorszám.
Mindössze fél napot kell kibírniuk, és mégis mennyi pénzt kapnak!

Jön Justin Bieber füles kollekciója: JustBeats

Diddy (DiddyBeats), Lady Gaga (HeartBeats) után, most Justin Bieber alkotja meg a saját fülhallgató-kollekcióját JustBeats néven.
Jön Bieber fülhallgató-kollekciója: JustBeats
Most Justin Bieberen a sor, hogy újra elbűvölje rajongóit, immáron sokadik alkalommal. Ugyanis nem mindennapi dolgot eszelt ki. Megalkotta saját kollekcióját: a JustBeats  fej- és fülhallgatók a Beats by Dr. Dre család legújabb tagja.
Egy rendezvényen a Monster cég bejelentette, hogy a Beats by Dr. Dre kollekcióját öt új audiotermékkel bővítik.
Az öt új termék között van Justin Bieber találmánya is, amely JustBeats néven, és sok női rajongó örömére lila színben fog tündökölni. Ára 119 és 199 dollár között lesz, funkció szerint.
A JustBeats kollekció már karácsony előtt kapható lesz a Best Beuy áruházláncban.

2010. október 3., vasárnap

Jön Justin Bieber füles kollekciója: JustBeats

Sry ezt csak igy tudom :S :F

LINK

Justin Bieber nem tudja, hogy kiben bízhat


Justin Bieber nem tudja, hogy kiben bízhatJustin Bieber elszigetelve érzi magát, mert fogalma sincs, hogy kiben bízhat meg valójában.

A 16 éves énekes a Twitteren ezt írta:
„Tudjátok, amikor felkelsz reggel és felmész a netre és azt látod, hogy kiforgatták a szavaidat, az elég bosszantó. Nagyon frusztráló. Néha egyáltalán nem tudom, hogy kiben bízhatok. Úgy értem, valamit mondok vagy nyilatkozom, és egy teljesen más dolgot hoznak ki belőle.”

Azt is hozzátette, hogy zárkózik el előle, hogy egy rajongóval randizzon.
„A rajongóimmal nagyon szeretjük egymást. De ismerni kell valakit ahhoz, hogy igazán szerelmes lehessek. Minden egyes alkalommal azt kérdezik tőlem, hogy randiznék-e egy rajongóval. A válaszom pedig azt, bárkivel összejönnék, ha szerelmes lennék belé, és igen, lehet az egy rajongó is.”

Justin Bieber szereti Jasmine-t, de nem úgy

Az elmúlt napokban a két 16 éves sztárt, Justin Biebert és Jasmine Villegast együtt látták Kaliforniában, ahol úgy tűnt, hogy több van köztük, mint szimplán csak barátság. Most pedig Justin tisztázta ezt a pletykát.
Justin Bieber szereti Jasmine-t, de nem úgy
Justin Bieber és Jasmine Villegas állítólagos együttlétéről pár napja tudomást vehetett a világ, hiszen több internetes oldalon az volt a nap híre, hogy a két tinit együtt látták Kaliforniában, ahol úgy tűnt, több van köztük, mint barátság.
Most Justin tisztázta ezt a pletykát: az US Magazine-nak azt  nyilatkozta, hogy szereti Jasmine-t, de csak mint barátot, és nem is gondol barátságnál többre; Kaliforniában is csak egy baráti túrán voltak.
De úgy látszik, hogy ez sajnos még nem elég, hiszen a tinisztár azt nem tudta kimagyarázni, hogy ha nem csók, akkor mi történt ezen a képen, ráadásul sokak szerint Justin és Jasmine most külünösen sok időt töltenek együtt.

Videóklip premier: Justin Bieber – U smile

És ma végre megérkezett a várva várt új Justin Bieber videóklip, amelyet az amerikai énekes a My World című lemezről készített.
Ez az album 5. klipje, a kritikusok szerint pedig a legjobb dal Justin albumáról. Személy szerint is a nagy kedvencem.
Tudom, hogy vártátok, kíváncsian várom mi lesz a véleményetek a klipről.

Lessétek YouTube-on

Russell Brand, Justin Bieber 2010 legbénábban öltözött celebjei!

Ez nem igaz :@

A Wenn.com nemrég meghírdetett egy online-szavazást, melyben Russel Brand  lett a showbiznisz legrosszabúl öltözött pasija.

Katy Perry vőlegénye loncsos hajával, szűk nadrágjával és köldökig kigombolt ingjével 31 százalékot kapot a szavazóktól. Brand mögött szorosan zárt a tini-popszenzáció,Justin Bieber, akinek csak  26 százalékot sikerült összegyüjtenije.

Az American Idol tehetségkutató műsor szülőatyja, Simon Cowell 21 százalékkal a harmadik helyre került, mig az American Idol egyik versenyzője, Adam Lambert 16 százalékkal a negyedik helyen végzett. Csekély 6 százalékkal Kanye West csak az ötödik helyre tudta magát felküzdeni. 

Szerintetek ki a legbénábban öltözött sztár?